Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesék a mesékről

Egyszer álmomban, egy hosszú verőfényes nap után, mikor már semmi fontos dolgom nem maradt, s lefeküdtem, odajött hozzám. Gyönyörű szemeivel rám nézett, s leült mellém. Megigazította a takarómat, s végigsimogatott a tekintetével. Nem szólt, nem kérdezett. Nem dicsért, csak ott volt, amikor épp nem vártam. Kinyitotta a könyvét, ott ahol a múltkor abbahagytuk, szeme megcsillant, s mintha a szája sarkában megjelent volna valami, ami nagyon szelíddé tette az arcát.

Körülöttem minden megnyugodott, a kinti zajok is lecsendesedtek. Minden figyelmemet rávetítettem, teljesen lenyugodtam.

Egyből az eszembe jutott, hogy a múltkor hol hagytuk abba, de ő már el is kezdte, nem várta meg, amíg rákérdezek. Mindig ez történik, ha csak rágondolok, hogy folytonos legyen a történet, ő tudja, mikor hol miért maradt abba. Minden figyelme az enyém volt, csodálkozásomat mindig ébren tartotta.

Az öreg király mikor érezte, hogy élete a végéhez közeledik, összehívta a családját, hogy kinyilvánítsa akaratát. Mindent pontosan átgondolt, már többször, s a szíve tele volt szeretettel a családja iránt. Szívem királynéja gyere, ülj ide mellém, s hallgass meg kérlek. Királyságom alatt, mindig mellettem voltál, ismersz, s tudod minden fontos tettemet, tudod, hogy a legfontosabb mindig is ti voltatok nekem. Erre, már a gyerekek is mind odaérkeztek, a nagyfia, a lánya, s a legkisebb fia, aki mind mindig nehezen bírta a várakozást. Bár most érezte, valami fontos dolog fog történni, ezért csendben maradt. Mindig, egész életemben a legjobb tudásom szerint cselekedtem, úgy, hogy nektek, mindig jó legyen. Nem volt könnyű, hiszen a külső ellenségünk a hideg északi szomszédunk mindig be akart törni az országunkba. Hiába ismertem jól minden fortélyát, s ezt ő is tudta, mindig kísérleteket tett arra, hogy a hegyeinket elbitorolja magának! A keleti szomszédunk bűvös ékszerekkel tette próbára a határ menti falvak népeit, ezekkel szított közöttünk ellentéteket. A déli szomszéd mindig ugyan meglátogatott bennünket kedveskedett ajándékokkal, de az ő országa olyan gazdag, hogy szegény környékbeliek sokat irigykedtek miattuk.  Volt, akiket át tudott csábítani, de az ő sorsukat sajnos nem ismerem, s csak remélni tudom, hogy belőlük boldog, gondmentes jövevény vált! A nyugati szomszéd, hisz tudjátok ő az én testvérem, a nagyon közeli rokonság miatt, sok olyat el kellett tűrnöm tőle, amit másoktól bizony soha sem fogadtam volna el, nyomban móresre tanítottam volna. De a család az kötelez. Te, legidősebb fiam, ki mindig a lépteimben jártál, s mindig mellettem voltál mikor döntenem kellett, tiéd lesz, a trónom miután meghalok. Téged, lányomat, hogy királyi vérünk ne szenvedjen hanyatlást, egy lovagi torna győztesének szánlak, hiszen a környékbeli országok királyai, fiaik nevében már többször is kérték a kezedet. Neked legkisebbik fiam, s a szó hallatán először kezdet el mosolyogni mióta szólásra nyílott a szája, neked adom a legkedvesebb ajándékom, amit annak idején én is az öregapámtól kaptam. De sajnos a hétfejű sárkány még azon a napon betört a királyi vár kincseskamrájába, s elvitte azt, mielőtt még felocsúdtam volna! A hangja hirtelen elhalkult, s a királyné kivezette a királyi szobából a családját, hogy had pihenjen az öreg király, most erre van szüksége.

Ez volt a kedvenc részem, mert tudtam, az én kedvencem a kis királyfi történetei most következnek. De ő mindig másként mesélte ezt el nekem, s volt, amikor korán elaludtam, s volt úgy, hogy csak később, de végig, még soha nem hallottam, az még nem sikerült. Azt vettem észre, hogy izzadni kezdett a tenyerem, mintha velem történnének a dolgok, s a helyett, hogy álmosság jött volna rám, hirtelen felébredtem kezdeti békés állapotomból. Egyből észrevette, s hirtelen minden szó nélkül abbahagyta a mesét, s rám nézett. Eddig még így soha sem tett, mert eleddig mindig a hangjára figyeltem félálomban, de most valami történt! A szemünk összetalálkozott, s hirtelen valamilyen fény jelent meg a tekintetében. Én összeszedtem magam, s újra lehunytam a szemem.  Csak arra figyeltem nehogy elaludjak, mert most ezt nem szerettem volna. Tovább mondta a mesét, hogy mi történt ezután a királyi családdal, de valami ismerős melegség itt bennem elvonta a figyelmemet! Mindig is szerettem volna egy mesés kincset találni, s már éreztem is, hogy nekem kell, közbe lépne, ameddig a kis királyfi felnő, hogy apja kívánságát teljesítse. Megborzongtam minden részemben, s olyan erő árasztott el, ami szinte kiugrasztott az ágyból! Már nem érdekelt, hogy nappal van, vagy este. El kellett indulnom, mert valami belső kényszer erre ösztökélt. S, egyik pillanatról a másikra már fel is öltöztem, s már kinn is voltam az utcán. A felfokozott izgalom teljesen a hatalmába kerített. Na, most, merre is menjek, de valahogy a környék nem tűnt ismerősnek! Viszont az utca ugyancsak zajos volt. Rengeteg, nagyon fontos dolga akadt mindenkinek, mert a szokott módon, leszegett fejjel, ködös tekintettel rohantak a dolguk után. Hirtelen csend lett a fejemben, amíg zsebre dugott kézzel ott álltam. Mindegy segítségkérően zavartan kotorásztam a zsebemben, amikor egy kis papír fecni akadt a kezembe. Eszembe jutott, hogy a múltkor a tv-ben láttam egy jelet, amit nagyon érdekesnek találtam. De, valószínűleg nem figyeltem meg jól az alakját, mert amikor később vissza akartam idézni az emlékeimből, nem tudta összerakni az ábrát az eredeti rajzolat szerint. Arra emlékeztem, hogy folytonos vonalból állt, ami egy hurokszerűen, s valahogy megnyugtatott azzal, amit kifejezett. Ezt később megpróbáltam fejből lerajzolni, de csak töredékesen sikerült! Elsőre, nem illeszkedett a vége sehogyan sem, mindig egy sorral eltévesztettem! Jó, de akkor miért hagytam meg. Már épp eldobtam volna szokásomhoz híven, amikor azt éreztem, hogy valami a lábamhoz dörgölődik. Egy macska volt. Határozottan, mind, aki tudja, mit akar, elindult előttem. Szinte automatikusan követni kezdtem. Valami szimpátia félét éreztem iránta. Na, jól van, ma te vagy a főnök, gyerünk, mutasd az utat. Égnek eredő farkát ütemesen ringatva magabiztosan szedte a lábait előttem, s arra gondoltam, milyen jó ennek a macskának, ő tökéletesen tudja, mit akar, nem tétlenkedik, teszi azt, amihez kedve van. Kicsit meglódult, s a saroknál hirtelen befordulva el is tűnt a szemem elől! Tudod mit- gondoltam magamban – akkor én is megyek így ilyen boldogan önfeledten, mind, aki tudja, mit akar! Azon kaptam magam, hogy fütyörészem, most kedvem volt hozzá!  Régen történt velem ilyen, ez a gondtalanság, ez a magabiztos nyugalom. Az ember a fejét felemelve zsebre dugott kézzel céltalanul sétálgat, s közben jól érzi magát. Befordultam én is a sarkon. No, de milyen sarkon! Egy csoda sarok ez vagy mi, mert most már tudom, hogy mindenki innen jött, ebből az irányból. A macska is megvárta, hogy beforduljak, mindegy jóváhagyólag, végleg eltűnt a szemem elől a kirakott csomagok, ládák között. Hirtelen a megérkezés öröme vett rajtam erőt mind, aki ide készült eredetileg. Érdeklődve néztem körül ki mit árul, itt a piacon. Elsőre a rengeteg édesség árus, s sok műanyagjáték szúrt szemet. Hogy ezekből mennyi van. Láttam néhány lemezt, néhány lejárt lemezt, meg valami lejátszó félét, de az csak dísz lehetett, mert, hogy nem működött az biztos. Újságos, könyvárus mind egymás mellett, de a mosolyuk üresnek tűnt, unták, amit árulnak. mellettük egy kisebb tömeg verődött össze, valami játéknak tűnt! Már hallottam is „itt a piros, hol a piros”! Hirtelen jót nevettem, mert nem kellett keresni, hogy ki a játékos, s az, aki be van avatva. A vörös fejűek voltak a rászedettek. A forgatag nem akart lankadni, mindenki kereste a maga árucikkét, a szórakozását, vagy ami feltétlen kellett neki. A keresés teljesen lekötötte minden figyelmüket. Meggondoltam magam, s hirtelen egy erősebbnek tűnő műanyag rekeszre ráültem. Kényelmesen nekidőltem a mögöttem lévő oszlopnak, s csak figyeltem ezt a nagyon fontos sürgést-forgást! Közvetlen balra tőlem egy fiú épp nézegette magát az árus hevenyészett tükrében. Egy nadrágot próbált fel. Jól állt neki, látszott, hogy erős, strapabíró anyagból volt. Olyan amilyennel az ember egy kirándulásnak indul neki. Meg is ragadt a szemem hirtelen a zsebén, mert volt valami rajta, ami felkeltette a figyelmemet! Ott a jel! Ez az. S, hirtelen a zsebembe nyúlva előkotortam a gyűrött papírt. Felpattantam, s közelebb mentem. Az árus egyből lereagálta az érdeklődésemet, s vásárlási szándéknak nézve egyből megkérdezte, nekem hányas a méretem. Én nem mondtam, hogy venni akarok, ő nem tűnt tolakodónak, s feleletet sem várva a kezembe nyomta a méretemet! Nyitott tenyerével egy hevenyészett próbafülke függönyére mutatott jelezve, próbáljam fel! Bementem, felpróbáltam, de csupán a zseb érdekelt! Jól megnéztem magamnak minden részletében. Most már tudom, miként illeszkedik egymáshoz a minta. Mintha egy szövetet mintázna egyszer fenn, egyszer lenn fut végig a szál, s zárt alakzatot mutat. Visszaadtam valami okkal, de az árus már másra figyelt, intett, hogy tegyem csak le, s már el is fordult tőlem. Mentem tovább, ahogy a nép özönlött, s hirtelen az a melegség, ami idehozott, elkezdett bennem fokozódni. Megláttam egy régi könyveket árusító szikár öregembert. Egyből feltűnt, mintha ismerném valahonnan, de elhessegettem a gondolatot, mert itt én még nem jártam soha, nem ismerhetem őt. Régi keményfedelű könyvei voltak hevenyészett asztalán. Nem volt mind jó állapotban, de ahogy elgondoltam, ez a koruk miatt nem is lehetett másként. Egy sötétvörös könyvsorozat hirtelen odavonzotta a tekintetem. Világjárók, ez volt a címoldalra nyomtatva. Teljes sorozatnak tűnt, de volt egy érzésem, hogy valami hiányzik belőle. Melyen, ülő nagy barna szemeivel nézett egy ideje, mikor kérdezés nélkül megszólalt! Te is azt keresed, nekem is ez az egy könyv hiányzik évek óta a sorból, s odaadnám az egészet azért az egyért. Olyan érzésem támadt, mind, aki belép egy nagy nyitott terembe, ahol minden a helyén van, s mégis valami engesztelhetetlen erő elhúz a terem egyik részébe, ahol kényelmes székeken általvetett lábakkal, elégedett emberek esznek, isznak, s beszélgetnek! A késő délutáni nap már készült lenyugodni, de ez a belső melegség egyre emelkedett bennem, mintha lassan erősödő lángokban ülnék, mely egyre jobban kúszik felfelé. S akkor láttam meg, ahogy a terem közepén a halk zene hatására, a táncoló párok lendületes örvénylése magával ragadott alakzatot kezdett formálni. Bennem is az érzés a boldogság s a szeretet megmagyarázhatatlan keverékévé állt össze. A zene hangjai körülölelték az érzelmeimet, s felkérés nélkül találtam meg a táncolók között, akit kerestem. Hirtelen minden szivárványszínű buborékokká alakult át, s amint lenéztem, csupán fénylő fonalakat láttam egymásba fonódva örvényleni.

S, hirtelen álomba merültem, ahogy egy verőfényes nap után szokott lenni, mikor már semmi fontos dolgom nem akadt

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.