Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Magyarok nyilaitól...(Hunnovators)

2009. ápr. 15.

A magyarok nyilaitól … (Hunnovators)– kósza mondatok nyomában

marinov

A magyar kalandozások idején a nyugatiak így könyörögtek féltükben: „ A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” Latinul is, magyarul is találkozhatunk ezzel az idézettel tartalmas szakmunkákban, ismeretterjesztő művekben.

Akik azonban ezt a könyörgést idézik, nem adnak pontos forráshivatkozást

– olvasható az Aetas című történelmi folyóirat 2007/3-as számában. (kiemelés az internetről)

Érdekes!

Egy újabb közhasználatú mondat, mely korról - korra hagyományozódik az emberi emlékezetben és nem csak nálunk, hanem Európán túl, az egész világon! S nem tudjuk ,mit is kell értenünk alatta "Isten Igazából"!

Igen, jó kérdés, vajon mi volt oly félelmetes a magyarok nyilaiban mely ennyire felkavarta a nemes nyugat emberét! Hiszen, Ámor nyilán kívül, az íj megjelenése bárhol, bármikor, finoman szólva nem a barátkozásról szólt!

Mégis, miért féltek akkor ennyire a mi nyilainktól!

Mi lehetett az oka! A különleges harcmodor az talán, ami megdöbbentette az embereket!

 A visszafele nyilazás, igen lehet talán az, ami a félelem oka!

De nézzük végig azt a lehetőséget, ami az elbeszélésekben megmaradt ránk, s amikből esetleg maradtak olyan részletek, melyek megoldást nyújthatnak!

A harci technikánk nagy része, abban a korban is ismert volt! Nem csak a fegyverzetek voltak hasonlóak, hanem az alkalmazott elterelő harci technikák is, a harctér manipulálása - égetés, porfelhő…!  S, a közben bekövetkező időjárás változások lehetőségeinek kiaknázása is mind ismeretesek voltak a küzdő felek számára!

A mi harcmodorunk egyetlen különlegessége talán abban állt, hogy az ütközet egy bizonyos pontján az ellenség azt tapasztalta, hogy mintha fogyatkozna a „híres ellenfél” aktivitása! Ezt követően menekülést színleltünk! Ezen felbuzdulva az ellenség üldözőbe vette a "menekülő ellenfelet! Majd ami ezután következett azt kevesen tudták elbeszélni az otthoniaknak, hiszen általában az üldöző csapatból senki nem tért vissza, hogy beszámoljon arról, ténylegesen mi is történt! Csupán elképzelni lehet, hogy az üldözőkből egy adott pillanatban áldozatok váltak, mert a magyarok menekülés közben hátrafelé nyilazva sorra megölték őket!

Ennyi amit tudunk, ez állt a híradásokban, s a hajdan volt történelem órákon is erről hallottunk!

Kétségtelen tény, hogy nem lehet egyszerű visszafelé nyilazni, de ezt tudták a kor katona vezetői is! S, ezt a technikát meg is lehetett volna tanítani, saját katonáiknak!

Nem ez történt! Nem ez okozott fejtörést az ellenfél hadseregének, nem ez volt, amire megoldást akartak találni!

                  „ A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”

 Akkor mi lehet ennek a fohásznak az értelme! Mi bújik meg szinte észrevétlen a sorok között, s mi az, ami ott lebeg, ezek hallatán az emberi fejekben?

Lehet nem is a visszafelé nyilazás technikája volt az, ami oly rémületes volt a nyugat számára! Valami más kellett, hogy legyen  a magyarok harcmodorában, ami váratlanul érte őket. Valami, ami eddig ismeretlen volt, s amitől megváltozott a csata kimenetele!

Igen talán az, hogy amit győzelemnek fogtak fel az üldöző katonák, az egyik pillanatról a másikra megváltozott, az nyertesekből -maguk sem értik mitől – egyszerre vesztesek lettek! Ez az egész pedig oly váratlan helyzetet teremtett, amire nem lehettek felkészülve! Vajon, honnan eredt ez az erő a magyarokban! Vajon miként ismerték fel az üldözők figyelmetlenségét, s miként sikerült a menekülés félreérthető momentumát az előnyükké változtatni., hogy aztán figyelmetlenül a feléjük záporozó nyilaktól szinte észrevétlen lettek áldozatokká! 

De mégis, mi történhetett, hogy inkább a Teremtőhöz folyamodtak imádságukkal, s nem egy szövetséges ország haderejét hívták segítségül! De, az mindenképp végig gondolandó, hogy nem emberi segítségért imádkoztak! Tényleg, csak ebben bízhattak kalandozásaink korának nyugati emberei!

S, ha ez így volt, akkor többről kellett, hogy szó legyen, mind egy hóditó hadsereg támadó nyilairól!

Inkább valami olyantól féltek, amit csak Mi Magyarok tudtunk, s amitől a nyugat rettegett!

 

-          S, már hallom is, itt egy újabb magyarkodó! Na, jól nézünk ki!

 

 

Talán, ha egy más szemszögből vizsgálnánk meg a helyzetet, közelebb kerülnénk a megoldáshoz!

 

Lehet a szimbólumok, mind mindig, most is segítségünkre lesznek!

 

Mi van akkor, ha nem is anyagi összefüggésekkel van dolgunk! Hanem, egy olyan fohásszal van dolgunk mely mélyebbre hatol az emberi kultúra világában!

 

Lehet, hogy egy sokkal általánosabb megmagyarázhatatlan esemény, fejlemény az, ami előtt tanácstalannak mutatkoztak! Vegyük végig még egyszer a lehetséges összetevőket, s elemezzük azokat a szimbólumok nyelvén!

 

A harc az harc! Az élet már ilyen, lehet az hétköznap, lehet az ünnepnap, vagy akár egy kiemelt jelentőségű ütközet! Vagy bár mi! Mindig harcban állunk, az életünk már ilyen! A mindennapokból lényegesen több van! Azok a csaták sokkal jelentőség teljesebbek mind a nagy csinnadrattával beharangozott HBO mérkőzések!

 

De, tovább!

 

 Mindenki úgy megy neki az összes feladatának, hogy azt meg kell nyernie!

 

Nincs más, nyerni kell!

 

Minden  dolog a tervezett módon alakul! Minden stimmel!

 

De, egyszer csak elérkezik a döntő lépés! S,  minden megváltozik! A győztesből, vesztes lett! Nem sikerültek a dolgok. A végső eredmény: vereség!

 

Jön az önmarcangolás, jön a hiba, a hibás dolgok, a felelősök keresése, s azok azonnali megtalálása! Akik természetesen nem mi vagyunk!

 

Így játszódott ez le minden alkalommal, minden csata forgatókönyve ilyen! Ilyen a mindennapok csatajeleneteinek pontos leírása!

 

Igen de, akkor régen mi tudtunk valami olyat, ami merőben más volt, mind az akkori elfogadott gyakorlat! S, ezt a valamit úgy örökítette meg az utókor okulására a bölcs természet, hogy segítségül hívta a szimbólumok nyelvét, hogy korról - korra frissen megmaradjon a kivitelezés „oka”, s ne az okozat hagyományozódjon! Az okozatot sorra félre lehet magyarázni!

 

A szimbólum szíve, közepe, maga az esemény együttes tartalma!

 

A lovon ül egy harcos! A ló az ember, - a magyar ember – legfontosabb társa, úgy az életben, mind a csatákban! A ló az ember sorsa, s ha sikerül megülnünk biztosan, elvisz minket oda, ahova el akarunk jutni! De tekinthetünk úgy is a lóra, mind teljességünk egyik erősebb, mélyebb alkotó elemére, melynek uralása „megülése” az élet egyik elengedhetetlenül fontos eleme!

 

Az ember megy a lovon előre, amerre a sorsa viszi. Úgy érzi, hajtja az ellenség, sietni kell! Minden pillanatban a nyomomban vannak, nem lehet megállni, mert akkor vesztek! Hajt a család, hajt a környezet, hajt a munka, s hajtom magamat én  is. Ez az élet rendje!

 

És egyszer csak világosság támad bennem! Lehet másként kellene élni?  Nem biztos, hogy mindig mindenben, meg kell felelnem az elvárásoknak!  

 

S, megtörténik a csoda! Az, amire eddig nem gondoltam! Már nem lesz fontos, hogy a jövőt figyeljem! Rájövök a jövőm tőlem függ! Nem attól, hogy a következő akadályt hogyan teljesítem! S, azt kezdem el figyelni, miként lehet más célt találni az életemnek! S, megtalálom őseim útját! Megtalálom azt, ami nekik eredményt hozott!

 

Hogy a lényeg,  Minden Egy!

 

Én, a lovam - a sorsom, a múltam, s minden – egyek vagyunk. Az irány amerre tartok, „menekülésem iránya” adott, azt nem én irányítom! Ha jól akarok dönteni, meg kell értenem a múltamat! Amennyiben jól célzok szívemmel a múltamra, akkor a célt nem téveszthetem el!

 

Így válik eggyé a múlt a jelen s a jövő!

 

Az a nép, amelyik így tud összpontosítani a teljességére, az előtt nincsenek akadályok! Hiszen a jól értelmezett múlt, ahogyan a jelenből visszatekintve  nézünk rá, a jövő felé haladva, megadja a helyes együttállást, a helyes együttérzést!

 

Attól  a néptől, amely ismeri Ősei útját „mindenki retteg”! Amelyik már nem dől be az előre menekülés zsákutcájának, azt nem lehet könnyen lépre csalni! Azt nem lehet szép ígéretekkel, szép szavakkal, "színes gyöngyökkel , kártyanaptárral , hitelekkel " elkápráztatni!

 

Attól már csak az "Úr tudja - a tudatlanok szerint - megmenteni csak az embereket"!  

 

Nekünk Magyar Embereknek oda kellene figyelnünk a múltunkra, hiszen rengeteg vesztésből, a látszat ellenére pozitív eredménnyel jöttünk ki. Táplálkozzunk ebből a fényes gyökérből, mely megadhatja számunkra a jelen helyes megítélését, s általa lesz szebb jövőnk! Amíg nem azonosulunk azzal az igazsággal, hogy nagyon sok rendkívüli ember volt a történelmünkben, akikre hittel, becsülettel, erénnyel támaszkodhatunk, addig nehéz idők néznek a magyar népre!

 

"A Magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!"

 

Így már érthető a fohász minden szava! Az a nép amelyik tisztán tudja tartani magában a Dicsőséges Ősök minden hagyatékát, s tisztán érti szívének minden dobbanásával, mi is a lényegi utalása az eredendő bölcsességnek, melynek letéteményesei vagyunk, akkor a jelen kor "anyagi, érzelmi, s hitben megmutatkozó nehézségei háttérbe szorulnak!

 

S, ennek a népnek  minden megnyilatkozása a bölcsességgel lesz átitatva!

 

 

Hümm, ki gondolná mindezt a magyarok nyilairól!

 

 

 

Úgy, a végén nem mellékesen érdemes megjegyezni, hogy mi magyarok nem "kalandozni mentünk" nyugatra, ...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.