Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magam

 

Illúziótestem, szivárvány ragyogása, érdemektől mentes

Képzelt teljességem, káprázat éke, még korán sem teljes

Gondolataimba merülve, felhőkkel játszom

S, mikor érzelmeimben élek, folyók, tavak vízébe írok

Minden ékességem a bölcs mulandóság,

 

Én vagyok a Dicső Elődök minden kívánsága

A feddhetetlenségbe távozom

 

Illúzió testem, látszat ragaszkodása, érdemektől mentes

Vélt erényeim, üres példamutatása, még nem terhes

Ha kívánok, a gyémánt ragyogását kívánom

Ha remélek, a Határtalan Fényt remélem

Féltett kincseim ma, végleg felajánlom

 

Én vagyok minden erénytelenség mintaképe

Nem indulok el, így ma itthon fáradok

 

Keresni sem kell, a meg nem született szivárványt

 

Romlatlan romlottságom erjedő kétsége lótuszt nevel

Három világ virága összeköt engem

Így magam vagyok a Tökéletes Teljesség

Várhat a világ nyugodtan, soha nem szalaszthat el

 

 

A Megvalósítás Földjén indulok hát az elhagyhatatlan Mindenségbe

Már nem rémít a tátongó szorongás, bennem a felismerés a teljességbe ért

Nincs mit megtartanom Magamnak

 Kipakolva becsomagolok

Megérkeztem otthonról, haza

 

De kérdem én, hol van az út,

A  kínokkal döröngölt, s a próbáktól  vörös göröngyös, 

A mindenkor jogos, haszontalanul poros, az elképzelt terhektől  súlyos  

De most már nincs mire itt várnom,

Így, ma mindent rendbe rakok, bevégzem félbehagyottságom

 

Képzelgek emígy, magamban néha,

S közben, halkan dúdolgatok,

 

És itt mélyen a szívemben,

S egy ismerős,

Ő,

Az én Ismeretlen Istenem

Szelíden csak elmosolyodik…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.